2017. december 12., kedd

A kritikus 3. hónap



A doktornő minden konzultáción felhívta figyelmemet a hajbeültetést követő 3. hónap kellemetlenségére, amikor is szinte az összes beültetett hajszál ki fog hullani és csak ezt követően fognak az áthelyezett  hajszálak úgy működni, ahogy előtte. 

Nálam szerencsére nem hullott ki az összes szál, sőt jó néhány megmaradt. Ez talán annak is köszönhető, hogy esetemben a fejem elég nagy felületén maradtak pörkök. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az összkép nem volt olyan rossz, mint ahogy vártam három hónap elteltével.

3 hónappal a hajbeültetésem után




Továbbra is fokozottan kellett védenem a fejemet a napsütéstől, ami nyáron nem volt túl kényelmes. Sapkában fürdeni a Balatonban, tengerben a legtöbb ember számára talán elképzelhetetlen, de nekem nem volt ezzel problémám, sőt még hűsítette is a fejem a vizes sapka.

A harmadik havi konzultáción egyetlen dolgot említett a doktornő negatívumként.  A bőröm elég érzékeny, ezért a pörkök jelentős része megmaradt, ami a következő időszakban nagyban gátolhatja a beültetett szálak növekedését, így a műtét eredményét is. Ezért azt tanácsolta, hogy a hajmosások alkalmával próbáljam kicsit jobban masszírozni a fejemet, ezzel segítve a pörkök leválását. Ilyenkor a hajhagymák nem jönnek már ki a fejbőrből a pörkökkel együtt, elegendő idő telt el a műtét óta, hogy ne kelljen ettől tartani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése